Gondolatok csendje
Én hallgatok, te hallgatsz,
nincs semmi, ami zajt csap,
csend van itt, és csend van ott,
csak a lélegzeted hallatszott,
amint éppen sóhajtottál,
ideszállt egészen hozzám,
szinte súrolta arcomat,
szemem becsuktam, hogy
érezzem még mindazt,
ami ebben a pillanatban
nekem meghozza a vigaszt,
azt, hogy itt vagy közel
akkor is, ha nem érlek el,
akkor is, ha csend van,
ha senki sem felel,
s ha nincs szó az sem baj,
társalgunk a gondolattal,
melyek jönnek és mennek
néha összeölelkeznek,
aztán meg nevetnek,
kergetőznek, elrebbennek,
nem kell őket megkeresned,
mert visszajönnek újra
mindegy, hogy holnap,
vagy napok múlva...
vigyázd, óvjad, szeresd,
ne törje meg semmi nesz,
hisz a gondolatok csendje ez...
Semiramis